Idén is kiosztásra került a Darwin díj. Félkegyelműekben és morbid sztorikban ezúttal sem volt hiány.

A Darwin-díjat - sok más hasonlóval együtt - igen pihent agyú és humorban sem szűkölködő személyek hozták létre az emberi hülyeség díjazására (ahogy a Darwin-díj mottója meghatározza: fejet hajtva az ember géntérképe előtt tisztelettel adóznak azoknak, akik véletlenül lefutottak erről a térképről).
Az idei díjátadási ünnepségen az első helyre egyhangúlag egy amerikai állampolgárt jelöltek. (Az esetek ismertetésénél a magyar olvasó vegye figyelembe, hogy az USA-ban a fegyvertartás és fegyverhasználat magától értetődőbb, mint nálunk. A nevek elhagyása is a demokráciával függ össze.)
1. Az idei nyertes
minden bizonnyal rablás céljából kaliforniai Long Beach-ben egy üzletben 38-as revolverrel próbált rálőni a pénztárosra, de fegyvere csütörtököt mondott. Ekkor tette azt, amivel kiérdemelte az első helyezést: a földnek (pontosabban: a lábának) irányította a csövet, és még egyszer meghúzta a ravaszt. A revolver most nem mondott csütörtököt.
A fődíj mellett előkelő nevezést még szép számmal kaptak.
A bejegyzés további része »