Európa legnagyobb zsidó utcabálja és menórája - ahol tombol az antiszemétizmus

Európa legnagyobb zsidó ünnepségét és utcabálját rendezik meg a fővárosi Nyugati téren, ahol december 4. és 11. között péntek kivételével fellobbannak a Hanuka lángjai. Ez is a tomboló antiszemétizmus jele ugyebár, amely elleni tiltakozásul nem lehet gójokkal együtt ebédelni.

A téren Európa legnagyobb, hét méter magas menóra-gyertyatartója áll (és nem horogkeresztje, ugyebár), ennek lángjai gyúlnak meg esténként ünnepélyes keretek között.

Az idei ünnepségsorozaton a magyar zsidó vezetőkön túl több szélsőséges közéleti személyiség és politikus is részt vesz, például Lomniczi(onista) Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Kóka János közbűntényes közlekedési és gazdasági miniszter, az SZDSZ elnöke, Takács Albert, ultraneobolsevista ávósminiszter, Steiner Pál, a szocionista MSZP, valamint Tarlós István, a Fidesz kollaboráns fővárosi frakcióvezetője, aki szabad idejében a zsidó bevándorlásért szokott tüntetgetni.

(Kuruc.info - InfoRádió)

Válasz írása

Be kell jelentkezned megjegyzés írásához.