Nekik szabad: cionrasszista “kutatás” a vélt zsidó felsőbbrendűség igazolására

Amerikai, német és skandináv kutatók tudományosnak tűnő (kiemelés az antiszemitizmussal aligha vádolható mr1 szövegében - a szerk.) sorrendet állítottak fel az emberi rasszok intelligenciájáról. Az eredmények szerint a legokosabb emberi faj a zsidó, utána az ázsiaiak következnek, a világhódító angolszász ember pedig a harmadik helyre szorult. Meglepődött, kedves olvasó?

Amerikai és német lapok egyre többször írnak arról, hogy valóban van szellemi különbség az emberi fajták között. Németországban sajnos különösen rossz emlékűnek van elkönyvelve a kérdés felvetése, talán éppen ezért kizárólag a legmegbízhatóbb, élvonalbeli lapok közölnek cikkeket a legújabb, első olvasásra tudományosnak tűnő (kiemelés az eredetiben) kutatásokról. Ezek szerint amerikai, német és skandináv tudományos műhelyek kialakítottak egy standardot, mely az angolszász emberek szellemi szintjét tekinti száznak, és ehhez képest pontozták a többi népcsoport intelligenciáját. Azonos körülmények között nevelt és hasonló anyagi hátterű, ám különböző etnikumhoz tartozó embereket vizsgáltak a megfigyelések során.

Az afrikai rassz 54 és 87 pont között teljesített, a latin-amerikaiak 87 pontot értek el, az észak-amerikaiak 97-et, az ázsiaiak viszont a brit átlagnál intelligensebbnek bizonyultak. A kínaiak, japánok és koreaiak 107 pontot teljesítettek a vizsgálatban, de még ezzel is csak a második helyezést érték el, 3 ponttal lemaradva a világ legintelligensebbnek bizonyuló fajtája, az askenázi (európai) zsidók mögött, akik 110 ponttal a világ legokosabb emberei. (Érdekes viszont, hogy az arab és afrikai származású zsidók 10-15 százalékkal lemaradtak európai társaiktól.)

Valóban érdekes.

(MR nyomán kuruc.info)

Válasz írása

Be kell jelentkezned megjegyzés írásához.