Elképesztő, 17 ezer milliárdos adósság
Kovács Árpád: A kormány a “családi ezüst értékesítésével” szabadul a kamattehertől
Kovács Árpád szerint nyilvánvaló, hogy a gazdaság stabilizálását követően nem az adók növelésével lehet előre jutni, hanem az államháztartási kiadások racionalizálásával, a versenyszféra és a foglalkoztatás valamint az emberek életkörülményeinek javításával.
Az Állami Számvevőszék elnöke ebben az évben legfeljebb két százalékos gazdasági növekedésre számít. Kovács Árpád elmondta: nem valószínű, hogy az egészségbiztosítás privatizációjából befolyó összeget fejlesztésre költenék, hiszen óriási az államadósság és eddig is minden pénzt az vitt el.
Elképesztően nagy - 17 ezer milliárdos - az államadósság és az ebből származó kamatteher és adósságmenedzselési teher. Az ettől való szabadulás csak a “családi ezüst értékesítésével” oldható meg - fogalmazott Kovács Árpád.
Ezzel szemben :
“Nem, nem túloztam. Most azért is hoztam el a számokat, hogy világosan lehessen beszélni erről a témáról. Ezek az Államadósság-kezelő Központ adatai, tehát megbízható számok. Ez alapján azt kell mondanom, hogy 2002 májusában, amikor a kormányváltásra sor került, akkor a teljes államadósság, tehát a devizaadósság és a forintadósság összege 8280 milliárd forint, tehát 8 billió 280 milliárd forint, hogyha pontosan akarom kifejezni magyarul, most pedig ez 10 ezer milliárd forint fölé ment, tehát 10.134 milliárd forint, azaz az elmúlt egy évben 1854 milliárd forinttal növekedett az államadósság mértéke.”
Varga Mihály 2003. július 26. !!
És a tények :
Kedves MSZP szavazók! ( hogy rohadnátok meg ) Valami magyarázat?
