A szvasztika és a zsidó lány esete - évszázados talmudi trükk bukott le Amerikában
Az amerikai George Washington Egyetem kollégiumában egy zsidó hallgató szobájának ajtajára az elmúlt hetekben mintegy fél tucat alkalommal horogkeresztet festett valaki.
A „rettenetes bűntény” országos botrányt kavart, az NBC televíziós társaság riportot is készített az ügyről, az egyetemi újság kiemelt témaként foglalkozott a horogkeresztekkel. Utóbbi orgánum főszerkesztőjének elmondása szerint az ügyet mér csak azért is komolyan kell venni, mert az egyetem hallgatóinak 30%-a zsidó. Hogy ezt az adatot milyen nyilvántartásra hivatkozva mondta, nem tudni. Az azonban biztos, hogy, ha ezt bárki bármilyen más összefüggésben említi, az eső sem mossa le róla a „rasszista náci” bélyegét.
A rendőrség rejtett kamerát szerelt fel a folyosón, hogy kiderüljön ki a szörnyű gaztett elkövetője. (Akárcsak hazánkban, az Egyesült Államokban is – főként kisebbségiek által elkövetett - gyilkosságok és rablások ezrei maradnak felderítetlenül. Ez nem zavarja a hatóságokat, ám a „horogkeresztes rém” leleplezése nyilván primer társadalmi érdeknek számít. – a szerk.)
A nyomozás azonban meglepő eredménnyel szolgált: A kamera felvételei alapján kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a zsidó lány maga festette fel szobája ajtajára a szvasztikákat. Indítékairól nem árult el semmit, ám igen valószínű, hogy a „jó példát” otthonról hozta, hiszen a zsidóság évszázados trükkje hogy az antiszemita veszedelemre való hivatkozással együttérzést és részvétet csikarjon ki a többségi keresztény társadalomból.
(NBC nyomán, kuruc.info)