A kormány több művészeti iskolát zárat be
Több művészeti iskolát is a bezárás fenyeget az állami normatívák radikális csökkentése miatt. Két év alatt 20 milliót vett el az intézményektől a kormány. Hazánkban 200 ezer gyermek jár ilyen képzésre, akiknek szülei több terhet már nem tudnak vállalni.
Az egyik győri iskolába idén még beiratkozhattak a diákok - jövőre azonban már nem biztos, hogy el tudják indítani az osztályokat. Az intézmény 20 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodnia, mint két éve. A diákok után járó állami normatívát júliustól csökkentette a kormány - a korábbi 69 ezer forint helyett mindössze 40 ezret kapnak a tanulók után.
A nyomdában csomagokban állnak a művészeti iskoláknak készült osztálynaplók és ellenőrző könyvek. Eddig tíz intézmény szűnt meg a régióban, így a nyomtatványok is feleslegesek. A tanárok szerint a képzés leépülésével a gyerekek veszítenek a legtöbbet.
Győr-Moson-Sopron megyében 30 kistelepülésen szűnt meg szeptembertől az iskola, többségükben művészeti oktatással is foglalkoztak.
Az iskolák és a települési vezetők szerint a hagyományos népzenei és néptánc-ismeretek tanításának elsorvasztásával a helyben élő emberek identitása csorbul, s a jövőben még kevesebb lesz a kötődésük saját múltjukhoz, közösségükhöz.
[Forrás: http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=171472&fr=nemzetihirhalo]