Feri olajos kalandja
Két büntetőeljárásban is felmerült a Gyurcsány-cég neve, ám a nyomozók “elakadtak”. Nincs könnyű helyzetben El Qró, miután Kármán Irén újságíró megveretését követően a közvéleményt ismét foglalkoztatja a kilencvenes évek közepén ipari méreteket öltő olajszőkítési ügy. Áttekintettük az olajügyek egyik legismertebb résztvevőjének, az ETL Rt.-nek az aktáit, amelyekben a később illegális útra terelődött olajszállítmányok importőreként szerepel a kormányfő egykori érdekeltségébe tartozó Fortus Rt. A Fortus tisztviselői azonban „tiszták maradtak” az eljárás során, mert a nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a cég adataival valakik visszaéltek.
Főleg szocialista politikusok, valamint az MSZP-hez közel álló emberek alkották az egykori Eastern Trade Links (ETL) Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. felügyelőbizottságát. Többek között Karl Imre, a Horn-kormány energetikai kormánybiztosa, Szűcs Erika, Miskolc jelenlegi alpolgármestere, az 1998-ban csődbe ment, állami tulajdonú, miskolci székhelyű Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatója valamint még néhány politikus, akik közül az egyik már nem él.
Történetünk másik fontos szereplője a Fortus Rt., amelyet 55-45 százalékos részesedéssel a Magyar Villamos Művek Rt. és Gyurcsány Ferenc cégbirodalmának zászlóshajója, az Altus Rt. alapított még 1995-ben. Gyurcsány – mint azt többször is megírtuk – 1997 májusáig felügyelőbizottsági tagként személyesen is ellenőrizte a társaság működésének törvényességét. A Fortus székhelye szintén 1997-ig a budapesti Szalay utca 4. alá volt bejegyezve, csakúgy, mint a többi Gyurcsány-vállalkozás. Az Altus-cégbirodalom nevében pedig Jagiellowicz Györgyné, az Altus mai vezérigazgatója elnökként irányította a Fortus dolgait. Igaz, időközben, 1996-ban vezérigazgatóként bevették a vállalkozásba Sáska Lászlót, a Mol Rt. korábbi külkereskedőjét is, aki később többségi érdekeltséget szerzett a részvénytársaságban. Azt, hogy mennyire veszélyes terep az olajbiznisz, jól jelzi, hogy Sáskát 2003-ban több lövéssel kis híján megölték, ám végül sikerült felépülnie a merényletből.